Turizmus

                                                          Szabadidő, sport és hobbyturizmus


Kattintson a képre és nézze meg nagyobban!Ezernyi lehetőség kínálkozik a Bodrogkisfaludra érkező kikapcsolódást keresők számára.
Akik testmozgásra vágynak kellemes gyalog- és kerékpártúrákat szervezhetnek Tokaj-hegyalja megismerésére. Kerékpáron eljuthatnak Tokajba, Szerencsre, de kellemes úti cél lehet a környék több kis települése is, illetve a hegyek-völgyek között kanyarodó erdei utak.
A vízi túrák kedvelői a Bodrogon hódolhatnak szenvedélyüknek, fürödhetnek, csónakázhatnak, hosszú kajaktúrát tehetnek a falu területén vízre szállva. A Bodrog-zug Tájvédelmi körzet gazdag madár- és növényvilágának megtekintése mellett, az evezés örömét is élvezhetik. A horgászok a folyó-partján, vagy csónakból leshetik a zsákmányukat. A nomád körülményeket kedvelők kellemes sátorozással, bográcsozással tehetik színesebbé kikapcsolódásukat.


Patricius Borház:

Kattintson a képre és nézze meg nagyobban!Ez a hektárról – hektárra, szinte rögről – rögre újjáépített Borház több mint szenvedély- egy, a jövőre irányuló elhivatottság. Ezzel a fogadalommal vásároltuk meg a legjobb területeket, ahol szükség volt, akár az öreg sorok irányának megváltoztatásával  telepítettük újra őket, átválogatva, időnként eltávolítva a nem tökéletes tőkéket. Majd folytattuk egy műremek borászati feldolgozó létrehozásával, mely a borok elkészítése mellett kóstolásra is lehetőséget ad. Elhivatottság, fogadalom – Ön dönti el.

Ez a Patricius: a mi borunk és az Öné.

Kékessy Katinka
Elérhetőség: www.patricius.hu
E-mail: info@patricius.hu
Tel: 47/396-001
Fax: 47/596-027

Kattintson a képre, és nézze meg nagyobban!

 















Zakator vendégház és pincészet


Vendégházunk a Zemplén hegység és a Tokaji-hegy között található a Bodrog- parton Bodrogkisfaludon. Festői környezet és csodálatos panoráma fogadja minden kedves látogatónkat. A település környékén nagyszerű túrákat lehet tenni a közelben elterülő hegyekbe, a madárvilágában gazdag Bodrogzug Tájvédelmi Körzetbe.

A víz szerelmeseinek vízitúrára illetve sétahajózásra is van lehetőségük a Bodrogon.

Vendégházunk négy apartmant tartalmaz, az egyik 5 férőhelyes, három 4 fős. Különálló épületben még kettő 3 fős, kettő 2x2 fős apartman található. Minden apartmanhoz külön fürdőszoba és felszerelt konyha tartozik ( hűtőszekrény, gáztűzhely, mikrohullámú sütő, szendvicssütő, evőeszközök, edények stb.). A szobák tévével és rádióval vannak felszerelve.

A kertben zöld gyep és kerti fabútorok szolgálják a vendégek kikapcsolódását. A tetővel ellátott kerti padok és asztalok remekül alkalmasak kinti étkezésekre, borozgatásokra is. Bográcsozás és szalonnasütési lehetőség igény szerint biztosított.

Vendégházunkhoz tartozik egy 5 box-os istálló nagy udvarral, egy élő-udvar, ahol testközelből megfigyelhetők az ott élő állatok (vadkacsák, libák, tyúkok, galambok, kutya, macska, stb.). Pónik és nagylovak várják a lovagolni vágyókat, futószáras oktatás és osztályban lovaglás lehetősége adott.

www.zakator.atw.hu
www.zakatorvendeghaz.hu

www.paciloca.hupont.hu


Godzsákné Berecz Mária
Elérhetőség: Bodrogkisfalud, Petőfi út 10.
E-mail: gbereczmaria@gmail.com       
            

Tel: 06-30/416-9027, 06-47/396-015
 
 
Hudácskó pincészet: 

www.hudacsko-pince.hu
Bodrogkisfalud, Klapka út 35.                                                                  
Tel: 06-47/396-168, 06-20 542 4600, 06-20 447 6647

Pincészetünk szőlőterületein szigorú hozamkorlátozással és késői szürettel célunk magas puttonyszámú aszúk és nagy száraz borok készítése. Kínálatunkban a Tokaj-hegyaljára jellemző minőségi borok és borkülönlegességek mindegyike szerepel, melyek kóstolására és megvásárlására pincészetünknél is lehetőséget biztosítunk.


                                                         Kalóz Kikötő:

Cégünk, az I. CONTROLL Kft Bodrogkisfalud, Kossuth u. 6/7 - 6/11 hrsz-ú telkeken tájképbe illő, zöldövezetes, komfortos, EU normáknak megfelelő csónak, motorcsónak és jacht kikötőt nyitott meg 2011. júniusi 1-én. A vízoldal felől kb. 20 db 4-8 méter közötti hosszúságú kishajónak biztosítunk a szezonban helyet úgynevezett úszópontonokhoz való kikötési lehetőséget.

A szezon utáni időszakban a hajók őrzött, biztonságos tárolását 2 db 20 m x 10 m alapterületű, boltíves, 4,5 m magas, tájba illő csarnokban oldjuk meg. Az ide látogató vendégeknek lehetősége van melegvizes zuhanyzó, WC, illetve grillező és bográcsozó hely használatára is. A vízi túrázóknak is kiváló kirándulási, étkezési, vagy akár egy egyszerű pihenő pontnak megfelel a kikötő, de egész évben vállaljuk kajak, kenu tárolását is.

A különböző vízi sporteszközök és kiegészítők bérlésére is van lehetőség, a mentőmellénytől a motorcsónakig, halászladikoktól a horgászfelszerelésekig, stb. Mindent megtalálnak nálunk, ami egy vízi kalandhoz szükséges lehet.

Emellett kínálatunkba tartozik még jogosítvány nélkül is vezethető, elektromos segédmotorral ellátott önjáró horgászstég, tutaj és buli-ponton bérlése is, melyet akár 12 fő is használhat egyszerre.

Elérhetőségeink:

Bodrogkisfalud, Kossuth u. 6/6. komplejáró után, Bodrog folyó jobb partján a 8+519 fkm és a 8+583 fkm közötti partszakasz

www.kalozkikoto.hu


4400, Nyíregyháza, Kossuth u. 32.

Tel./fax 06-42-502-126

Endresz László tulajdonos: 06-20-926-40-20


 

Bárka Rendezvényhajó:

A 2014-ben felújított, 56 méter hosszú, 400 tonnás állóhajón 31 hangulatos hajókabin, zárt és nyitott étterem, drink bár, fürdő- és napozóstég gondoskodik vendégeink kényelméről. Vendégeink a fedélzetről gyönyörködhetnek a Bodrog folyó panorámájában, élvezhetik a naplemente fantasztikus látványát. Ideális szálláshely, de esküvők, rendezvények, céges kirándulások, outdoor tréningek lebonyolítására is alkalmas, valamint baráti társaságokat is szívesen várunk.

Elérhetőségeink:  www.hotelbarka.hu

                              Endresz László     +36 20 / 926 4020

                              Dr. Finna Péter     +36 70 / 944 4840

                              info@hotelbarka.hu

                              3917 Bodrogkisfalud, Kossuth u. 2/c.

 

 



Önkormányzati Vendégház:
 
2004-től az önkormányzat működtetésével egy 4 szobás, 13 fő befogadására képes vendégház kezdte meg üzemelését Bodrogkisfalud szívében. Minden szoba külön bejárattal és fürdőszobával rendelkezik.
A szállás díja  3.800.-Ft/fő/éjszaka, mely tartalmazza az idegenforgalmi adót is.
Lehetőség nyílik hideg-meleg étkezésre, illetve különböző programok megszervezésére is,
(pincelátogatás, természetjárás) igény szerint.
 
Érdeklődni Holhos Csillánál hétvégén is 30/46-98-911-es és hét közben 47/396-053 telefonszámon lehet.
 
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

 
További képekért tekintse meg Képgalériánkat!