In memoriam…
Ványai István 1928-ban született Kassán. Pappá szentelésére Egerben került sor, első miséjét Tolcsván tartotta. Lelkipásztori munkáját a Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalud egyház községben 1952 júliusában kezdte. 1989-ig volt településünk lelkésze, ekkor egészségügyi állapota miatt nyugdíjba vonult. Ezután testvérénél élt Miskolcon. Önkormányzatunk 2003-ban Bodrogkisfalud első díszpolgárává választotta. Temetésére 2010. december 6-án került sor a római katolikus templomban, a bodrogkisfaludi temetőben helyeztük örök nyugalomra.
2002-ben, az 50 éves papi jubileuma alkalmából megtartott aranymiséjén felolvasta az általa verses formában megírt életrajzát, melyet most olvasóink teljes egészében elolvashatnak. Őrizzük meg szívünkben mindannyian településünk lelkészének emlékét!
1928 a születési évem, születési helyem Kassára volt téve.
Óvodás kor táján kórházba kerültem, Sok gyermekbetegség bizony nem került el.
Így aztán én korán, 4 éves koromban, kórházban már első áldozó is voltam.
Gimnazista korban, novemberi télben, tornanadrágomban, tornaingecskémben,
Ünnepelt Kassán a mi magyar lelkünk, átjárta a fagy a mi fázós testünk.
Tüdő- és mellhártya súlyos gyulladásban, így nem kerültem bele frontba, sorozásba.
A magyar iskolákat végleg bezárták, úgy hogy hiába mire is várnák,
Hegyaljai hordók közt, jövök új hazába, szünidők alatt, vissza a családba.
Egyik válltömésben magyar igazolvány, másikban pedig szlovák igazolás.
Kispap koromban könyvbeszerző lettem, két-három hetente Budapestre mentem.
Zúzda helyett a könyvek hozzám kerültek, kispapok, tanárok ennek megörültek.
Olcsón beszereztem a zárolt könyveket, felolvastam a híveknek ezen jó műveket.
Megtudtam, melyik részen lesznek első hívek, hol várnak reám jó keresztény szívek.
Mondták, Bodrog mentén menjek toronyiránt, Keresztúr, Kisfalud ez a két irány.
Káplánszoba megtelt gyerek seregekkel, másik része az udvaron zsibongott jókedvvel.
Hát mit szólnátok fiúk és leányok, ha jobban sakkoznátok, mint édesapátok?
Előbb a családban, aztán a járásban, aztán a megyében, végül tán országban.
Levelező sakkban a magyar tévében, a faluból három az első hat közt végzett.
Pap koromban Pestre mentem, villamos alá estem, kerék felsebezte lábam, végül mégis talpra álltam.
Sebekből lettek hegek, azóta vigyázva megyek. Felnőttekkel röplabdáztunk, két részből állt társaságunk.
Egyik volt a helyi tanács, másik meg az egyháztanács. Pingpongoztam gyermekekkel, később meg a felnőttekkel.
Majális volt május egyre, száz sportoló gyűlt itt egybe, húsz faluból itt terem, velük tele a nagyterem.
Tanítottam tollaslabdát, megismertünk minden szabályt. Az úttörő olimpián aranyérmet nyert egy kislány.
A riporter kérdésére, mi a foglalkozásom énnékem, mondtam neki pap vagyok, csodálkozott egy nagyot.
Antennát a tévéhez csinált édesapám, magyar tévén még nem volt telesport adás.
Futball világbajnokságot néztek a szobában, fiatalemberek a szlovák adásban.
Kéttucatnyi ember, tele a Parókia, drukkolt akkoriban az egész Plébánia.
Volt ki tanult zongorázni, azután meg orgonálni.
Megtanultak népdalokat, majd egyházi dallamokat.
Volt ki latint, volt ki számtant, együtt gyűrtük a tantárgyat.
Délre a toronynál harangozni vártak, a gyermek, a diák, a tanulótársak.
Tanultak újságból rejtvényt fejteni, megfejtést időben címre beküldeni.
Végül együtt örvendeztek, ajándéknak, mit megnyertek.
Óvodától kamaszkorig, gyermeknaptól tanárnapig, szülők, gyermekek, nemzedékek, kértek sorra versikéket.
Anyák-napra, ballagásra, pedagógus búcsúzásra. A gyászoló asszonytársak gyászadatokkal szolgáltak,
Búcsúztató énekléshez, bemutató életképhez. Görög, s római vallásban, mind a két szertartásban.
Az ötvenes években valamit megkíséreltem, önállóságot kérni, Plébániát építeni.
Így maradtam legtovább a Bodrog kanyar vonalán.
Gyermekeknek hittanóra, ami őket szintén vonzza,
Tíz percet rá fordítottam, hogy Hüvelyk Matyi mesét mondtam.
Prédikációimnak száma elért kétezer ötszázat.
Mikor Szegi egyházat átvettem, télen felnőtteknek szerveztem
Bajnokságot sakkórákkal, úgy késő este tájban
Kerékpárral elcsúszkáltam a szép havas, síkos tájban.
Minden egyes napra két szentmise jutott, bérmaszentjéről diák egy-két strófát tudott.
Első áldozáshoz majd mindenki járult, a hívek élete temetéssel zárult.
Búcsúztató szót mindenki kapott, volt hogy titokban zártuk a gyásznapot.
Volt aki ministrált háromszázötvenszer, megtette buzgón Istennek évente.
Szent Anna búcsúján három pap misézett, Szegiben vendégpap mondott szentbeszédet.
Ünnepek előtt három pap gyóntatott, a híveknek lelke megtisztulhatott.
Papokat a múltban gyakorta váltották, volt kit életében tízszer mozdították.
Én itt szépen a Bodrog kanyarban, működésem idején egyhelyben maradtam.
Falugyűléseket szívesen hallgattam, híveim bölcs szavából én is okulhattam.
Megismertem mindenkit az évtizedek során, tudtam hogy hol lakik, utcájának sorát.
Sajnos a vérnyomás egyre növekedett, elérte sokszor a kettőszáznegyvenet.
A másik szám is 140-hez ugrált, nem maradt más hátra, csakis a megnyugvás.
Testvéri körben, orvosi kézben, lassanként csökkent az én feszültségem.
Születésem évében készült egy templom Pestre, mely végül Kisfaludra lett ide helyezve.
Itt adhatok hált ünnepén Annának, Szűz Máriának, az ő szent lányának.
Megköszönöm Jézusnak, hogy papnak mehettem, az ötvenes években katonája lettem.
Azt, hogy gyermekekkel, velük foglalkoztam, versenyekre kísérőként együtt vonatoztam.
Akkoriban nem épült sehol Parókia, nem terjeszkedhetett egyház, plébánia.
Megköszönöm a híveknek, kik mindenben segítettek,
Adományt és meleg ételt, kertben, házban segítséget,
Együttérzést sok mindenben, szeretetet életemben.
Örömmel hallgattam, olvastam a híreket, melyek Kisfaludról, a Hívektől eredtek.
Kívánok ifjaknak eredményességet, időseknek türelmet, erőt, egészséget.
Azokra is gondolok, kik köztünk nincsenek, mely nevek holtukban ismerősen csengenek.
Szent Anna családja legyen előttetek, Szűz Anyát követve, boldogan éljetek!
Ezek búcsúszavak, zarándok nők, férfiak, Szegiek, Keresztúr, Kisfaludiak.
Aranymisémen áldásom szálljon Tireátok, Énértem is mondjatok néha imádságot.
Amen.
Bodrogkisfalud, 2002. július 28.